Magyar fejlesztők: A.S.K. Homework + Nyereményjáték

Új rovatunkban magyar mobilalkalmazás fejlesztő cégeket, csapatokat és személyeket, illetve alkalmazásaikat szeretnénk bemutatni, ismertebbé tenni a mobiltelefonos közösség számára.
Legelőször a debreceni A.S.K. Homework Bt. csapatát szeretnénk bemutatni nektek, akik olyan ismert és sokáig toplistás játékot készítettek iOS-re, mint az Age of Pinballs (előző nevén Theme Pinball), vagy a Ball Towers HD. A cég ügyvezetőjével, Mezei Tiborral sikerült egy rövid interjút készítenünk, melyben a cégről, eddigi játékaikról és a játékfejlesztés lépéseiről mesélt.
Hogyan alakult meg az A.S.K. Homework?
1999-ben kezdtünk el a mai A.S.K. Homework csapatával a játékok fejlesztését, 2000-ben elkészült az első programunk és 2001-ben alakítottuk meg a céget. De én már körül-belül 1981-óta foglalkozom programozással. Eredetileg hárman voltunk, később ez a szám 5-6 főre dúzzadt.
Az A.S.K. az alapítók nickneveinek kezdőbetűi, a homework pedig arra utal, hogy akkor még otthon tudtunk dolgozni. A mint Anti, S (az én vagyok) Shark, a K pedig Kornél.
Milyen platformra, milyen játékokat fejlesztenek?
A legtöbb platformon jelentek már meg játékaink. Így PC-re, Xbox 360-ra, Play Station 3-ra, Nintendo Wii-re, Nintendo DS-re, iPad-re, iPhone-ra és PSP-re.
Több próbálkozásunk után, végül főleg flipperjátékok írásával kezdtünk el foglalkozni. Legismertebb kiadott játékunk a Dream Pinball, aminek most készítjük a 2. részét, ez jövőre fog megjelenni, minden platformra. Ezen kívül egy új sakkjátékot is ki fogunk adni.
Hányan dolgoznak jelenleg a fejlesztőcsapatban?
Jelenleg nyolcan dolgozunk a játékokon. Mindenkinek különböző feladata van, mindenki a saját munkafázisa megvalósítására koncentrál. Bár nálunk mondhatni univerzális emberek dolgoznak, tehát egy dologban profik, de mindenki ért majdnem mindenhez. Tehát például ha a programozónak szüksége van egy egyszerű objektumra, hogy kipróbálhassa a kódját, akkor megrajzolja. De persze a játék végleges kinézetét az erre specializálódott munkatársunk készíti el.
Mik a játékfejlesztés fázisai?
Először lerakjuk az alapot, kitaláljuk, hogy mit szeretnénk megvalósítani. Ezután megnézzük, hogy mink van. Mert egy játékprogram elkészítése sok időbe kerül és mint tudjuk az idő az pénz. Minél gyorsabban meg kell tudnunk csinálni egy programot. Nem engedhetjük meg, hogy például egy iPad-os játékot mondjuk fél évig fejlesszünk, mert az olyan súlyos pénzbe kerül, amit ezen a platformon nem lehet visszahozni. Egy nagyobb program elkészítéséhez pedig háttérre, kiadóra van szükség.
Ezután el kell készítenünk a dizájn dokumentációt, bár ettől általában el szoktunk térni. Volt már olyan, hogy elkezdtünk egy autóversenyes játékot és a végén valahogy mégis flipper lett belőle.
Ez azért van, mert előfordul, hogy elkezdünk egy új játékok, de a fejlesztés elnyúlik, nem tudjuk finanszírozni és ilyenkor mindig a jól bevált flipperhez nyúlunk, amivel már tíz éve foglalkozunk. Annyira ismerjük már egy flipper elkészítésének mikéntjét, hogy egy új asztalt mondjuk iOS-re, nagyon gyorsan, egy hét alatt megtudunk csinálni, úgy, hogy igazán nem is dolgozunk rajta, mert tudjuk mit csinálunk, míg más cégneknek ez két-három hónapba is belekerülhet.
Például ha készíteni szeretnénk egy új asztalt a legújabb iOS-es játékunkhoz az Age of Pinballs-hoz, legelőször kitaláljuk, hogy milyen stílusú legyen, utána a 3D grafikus elkészíti ennek a képzetbeli modelljét, majd ez átkerül a grafikushoz, aki megrajzolja hozzá a textúrákat. Ezután visszakerül a 3D specialistához aki tökéletesíti, kiszámoltatja, optimalizálja és összefűzi a textúrákat. Átkerül a grafika a tesztelőhöz, aki megírja a vezérlést az új asztalhoz. Ha ezek mind készen állnak, akkor a programozó következik, aki ezt a sok munkát összerakja és játszhatóvá teszi. A mi egyik programozónk, a fiam, ifjabb Mezei Tibor profizmusának köszönhetően, több hét munkájából, általában mindössze pár óra, maximum egy nap alatt játszható program készül el. Míg ezzel ellentétben a PC-s flippereknél -mivel jóval összetettebb a vezérlés- több hibalehetőség van, így azokból csak körül-belül egy hét munka után sikerül játszható programot készíteni a programozónknak.
A PC és konzolmegjelenések után hogyan jött a gondolat, hogy iOS-re fejlesszenek?
Ez viccesnek fog tűnni, de úgy kezdődött, hogy a fiamnak nagyon megtetszett az iPhone 4. Nem hagyott békén míg nem vettem neki egyet, aztán, ha már van egy eszközünk, miért nem fejlesszünk arra is flippert? Ez igazából egy mellékkereset a nagy projekt (a Dream Pinball 2 és a sakkjáték) mellett. Jó is, tanulunk is vele. Ez tényleg egy olyan piac, ahova lényegében bárki készíthet programot. Ez látszik is, hiszen naponta 50-60 játék jelenik meg az App Store-ban (míg konzolra vagy PC-re, naponta 1-2), de ebből, csak 2-3 értékelhető. A mobilalkalmazások esetében szinte naponta annyi játék jelenik meg, mint konzolon egy év alatt.
A tapasztalat az, hogy élettartam szerint három csoportba sorolhatóak az iOS játékok. Van ami két nap alatt eltűnik a piacról, van ami egy hétig és van ami három hétig is bírja. Ha három hetet kibír egy program akkor már lehet rá javításokat, frissítéseket készíteni, hogy életben tartsuk.
Nem költséges az iOS platformra játékokat írni? Hiszen eszekre az eszközökre csak Machintos-on lehet fejleszteni?
A fiam írt egy olyan programot, mellyel egyszerűen PC-n (tehát Windows-on) is meglehet írni, le lehet fordítani a játékot, le is fut, lehet játszani vele, majd az utolsó lépésben kell csak átmásolni a fájlokat a Mac-re és lefordítani. A program áthidalja az olyan problémákat, hogy PC esetében egér valamint billentyűzet a beviteli eszköz, míg iOS-en csak egy érintőkijelző áll rendelkezésre. Természetesen a grafika, a textúrák elkészítésének pedig semmilyen akadálya sincs PC-n iOS játék esetében sem.
Az iOS-en megjelent flipper játékok, mint az Age of Pinballs a PC-s játék átültetése vagy egy teljesen új aplikáció?
Mint általában most is előröl kezdtük a játék programozását, de vannak olyan elemek, amit felhasználunk a már megírt flipperekből, mert azokat felesleges lenne újra elkészíteni. Azért is más mindig minden játékunk, mert másképp kezdünk neki, mindig a legújabb technológiákkal és látásmódokkal akarunk valami újat adni a felhasználóknak.
Milyen játékok jeletek meg eddig az App Store-ban, az A.S.K. Homework “gondozásában”?
A Ball Towers HD volt az első iOS játékunk, ami előbb csak iPad-ra majd később iPhone-ra is megjelent.
Aztán elkészítettük a Theme Park Pinball-t, amit úgy terveztünk, hogy asztalonként adunk ki, mind iPad-re, mind iPhone-ra. Mivel nagy siker lett, ingyen raktunk bele új asztalokat, jelenleg 8 van benne, de még továbbiak is várhatóak. Sőt úgy döntöttünk, hogy az egyes asztalokat évtizedekre osztjuk és ezért a játék nevét is Age of Pinball-ra módosítjuk.Van egy retro, 80-as évekbeli korszak amiben több asztal van. Most nyitottuk meg a 90-es éveket, ami több ügyességet igényel és sokkal jobban is néz ki. Ebbe az évtizedbe még 11 pályát fogunk rakni. Ezzel párhuzamosan jönnek majd a 2000-res évek pályái is. Legalább harminc pályát szeretnénk összesen. Természetesen ezeket mind az egy dolláros játék megvásárlása után ingyenes frissítésként tesszük elérhetővé a felhasználók számára.
Biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben is remek játékok fognak elkészülni az A.S.K. Homework „műhelyében”. Legismertebb iOS játékukat le is teszteltük. A tesztet hamarosan elolvashatjátok a Phoneblog Apps oldalán.
Az Age of Pinballs-t most te is kipróbálhatod saját iOS készülékeden, ingyenesen! Hiszen a játék készítője, az A.S.K. Homework felajánlott több példányt is a Phoneblog olvasói számára. Ezek egy részét már karácsonyi nyereményjátékunkban kisorsoltuk, de maradt még belőle 9 db Phoneblog raktárában.
A nyereményjátékban való részvétel feltétele, hogy a Phoneblog Facebook oldalán található, a jelenlegi cikkről szóló bejegyzést oszd meg, és kommenteld, hogy megosztottad!
Köszönjük az A.S.K. Homework-nek a felajánlást!
Ha mindenképpen meg szeretnéd vásárolni a játékait, akkor itt lesznek az App Store linkek
-
Lali3106
-
Névtelen
-
http://www.facebook.com/zsuzsanna.vass3 Vass Zsuzsanna


