2012 az átalakulás éve a magyar mobilszolgáltatók piacán
A várakozások szerint 1999-óta a legmeghatározóbb lesz az idei év a hazai mobilszolgáltatók piacán. Élénkülhet a verseny, mely kedvező hatásaként csökkenhetnek a mobiltelekommunikáció díjai, javulhat a szolgáltatások minősége és még több magyarországi lakos élvezheti a mobiltávközlés előnyeit. Lássuk milyen változáskara számíthatunk Magyarországon 2012-ben!
Mielőtt viszont a jövőre koncentrálnánk, tekintsük a múltba, hogyan alakult ki Magyarországon a jelenlegi mobilszolgáltatók piaci részesedése.
1989. december 4-én kezdődött minden, hiszen ekkor alakult meg a Westel Rádiótelefon Kft. és indult el
Magyarországon a mobiltávközlési szolgáltatás korszaka. A Westel ekkor a 30-as és a 60-as előhívót használta, de később ez csak a 30-asra redukálódott.
Jó néhány évig konkurencia nélkül működött a vállalat, majd 1994. februárjában színre lépett a Pannon GSM, mely ekkor kapta meg a 20-as körzetszámot. Bár egyre többen próbálták ki a hordozható hangszolgáltatást, a Westel piaci előnye mindvégig megmaradt.
1999-ben egy újabb fordulat következett, hiszen megjelent hazánkban a Vodafone, mely a 70-es előhívót szerezte meg. Sokan nem is tudják, bár szerintem érdekes lehet, hogy amíg az angol szolgáltató országos lefedettsége nem érte el az elégséges szintet, addig a Westel és a Pannon GSM hálózatát bérelte. Ez egy nemzetközi szinten is megszokott módja új mobilszolgáltató piacra lépésének.
2003-ban az addig magyar tulajdonban lévő Pannon GSM-et felvásárolta a norvég Telenor csoport. Ez a változás azonban még ekkor észrevehetetlen volt előfizetőik számára.
2004-ben egy újabb fordulat következett, hiszen az akkori Westel csatlakozott a német székhelyű T csoporthoz és ennek
megfelelően arculatot és nevet váltott, a T-Mobile márkanevet vette fel.
2006-ban a Pannon GSM megjelenésében is kezdett megnyilvánulni a 2003-as felvásárlás hatásai, hiszen arculata ettől az időponttól teljesen a norvég Telenor megjelenésével egyezett meg, viszont a Pannon márkanév megmaradt.
2009-ben a Magyar Posta életre hívta az első magyar virtuális mobilszolgáltatót Postafon néven. A Postafon ügyfelei a Vodafone
szolgáltatásait és hálózatát veszik igénybe, technikailag a vörös szolgáltató előfizetői, viszont az előfizetések kezelését a Magyar Posta végzi.
2010-ben a Pannon GSM teljes mértékben felvette norvég tulajdonosának arculatát és nevét, innentől kezdve már Magyarországon is Teleonor-ról beszélhetünk. Ez egy másik változást is eredményezett, hiszen a Telenor újra életre hívta a már egyszer érdeklődés hiányában megszüntetett szolgáltatáscsomagját Djuice néven. A Djuice kizárólag a fiatalabb korosztálynak, a 26 éven aluliaknak kínál olcsón, minőségi mobilszolgáltatást. Ez egy kisebb piaci átalakulást indított el, hiszen a másik két mobilszolgáltatónál is megjelentek a kizárólag fiataloknak vagy diákoknak kínált csomagok, melyek a normál előfizetésekhez képest jelentős kedvezményeket biztosítanak.
Bár az évek során nagyon sok változás történt a magyar mobilszolgáltatás piacán is, a szolgáltatók részesedésének aránya szinte végig változatlan maradt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jelentése alapján 2011 utolsó negyedévében, a következőképpen oszlott meg a 11 689 937 db előfizetés a szolgáltatók között:
[googlechart type="p3" data="45.04,31.97,22.99" width="640" height="315" labels="T-Mobile 45,04%|Telenor 31,97%|Vodafone 22,99%" colors="e20074|009de0|f80000" color1="ffffff" color2="C0C0C0"]
Viszont ahogyan azt cikkem első részében is írtam, az idei év nagy változásokat hozhat a hazai mobilszolgáltatók piacán. Az NMHH ugyanis 2011 második félévében frekvenciaaukciót hirdetett, melynek tárgya egy mobilszolgáltatás nyújtására alkalmas 900MHz-es frekvenciasáv volt. Sokszor hallhattunk olyan pletykákat, miszerint a Tesco vagy a BTel lehet az aukció nagy esélyese. Hiszen a Tesco többször említette már, hogy tervezik Magyarországon a saját mobilszolgáltatásuk beindítását, illetve a BTel is többször nyilatkozta, hogy a piac egyetlen kizárólag magyar tulajdonú mobilkommunikációs szolgáltatójává kíván válni. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság aukcióval kapcsolatos közleményéből az is világossá vált, hogy az új szolgáltatóknak, két szabad előhívó számot, úgynevezett SHS-t tudnak kiosztani, a 31-est és az 50-est. Viszont már 2011. december 9-én kiderült, hogy sem a BTel sem a Tesco nem adott be a megadott határidőig aukciós pályázatot. Kizárólag a három jelenlegi mobilszolgáltató, a Magyar Posta Zrt. – Magyar Villamos Művek Zrt. – MFB Invest Zrt. közös konzorciuma, a hazánkban DIGI márkanéven évek óta televízió, internet és IP alapú telefonszolgáltatást nyújtó román cég az RCS&RDS S.A. és a vietnámi székhelyű VITTEL Group pályázott. 2012. január 2-án nyilvánossá vált, hogy az utóbbi két cég nem tett eleget a pályázáshoz szükséges minden feltételnek, ezért nem indulhat az aukción.
A napokban az utolsó szakaszba lépett az aukció, melyben az NMHH már meghozta az érdemi döntéseket. Az erről kiszivárgott információ szerint egy 10,8MHz-es blokkot az állami tulajdonú, fent felsorolt három vállalatból álló konzorcium kapja, míg a frekvenciasáv többi részét szinte egyelő mértékben osztják szét a három jelenlegi szolgáltató között. Előreláthatólag az aukciót lezáró határozat január 31-én fog megszületni, melytől számítva egy éven belül kötelezően el kell indítania szolgáltatását az állami mobilszolgáltatónak. Az NMHH dokumentációja szerint míg az új szolgáltató saját hálózatának kiépítésén dolgozik, a másik három mobilszolgáltató hálózatát használhatja, roamingmegállapodás keretein belül (ahogyan az a Vodafone piacra lépésekor is történt), melyet leghamarabb 2015. január 1-jei hatállyal bonthatnak fel. Sőt a konzorciumnak minden 30 ezer fős települést le kell fednie 2014. december 31-ig. Az is tudni vélt, hogy az állami szolgáltató ügyfelei 50-es körzetszámú telefonszámmal lesznek elérhetőek.
Ahogy arról már beszámoltunk oldalunkon (http://phoneblog.hu/2012/01/23/uj-mobilszolgaltato-a-hazai-piacon-szinre-lep-a-blue-mobile/) 2012. február 1-jén Blue Mobile néven virtuális mobilszolgáltatást indít a Lidl üzletlánc a T-Mobile-al közösen. A Blue Mobile egy nagyon kedvező, egységesen 33Ft-os percdíjú feltöltőkártyás csomagot kínál, mely bármely konkurenciát tekintve a legjobb.
A Tesco bejelentette, hogy az idei év első felében a Vodafone partnereként, Tesco Mobile néven valódi virtuális mobilszolgáltatásba kezd. Ez a
szolgáltatási forma valamivel tágabb a virtuális szolgáltatásnál. Hiszen bár a hálózatot a Vodafone biztosítja, ezen kívül minden jog a Tesco-t illeti meg. Például a Tesco ügyfeleinek saját előhívóval ellátott telefonszámokat oszthat, mely az NMHH frekvenciaaukciójának eredményéből következtethetően a 31-es lesz.
Információink szerint a BTel sem tett le a mobilszolgáltatói szegmensbe való betörésről, valószínűleg még az idei évben virtuális mobilkommunikációs szolgáltatásba kezd, viszont, hogy ebben kit választ partneréül azt még nem tudni.


![]()
Láthatjuk tehát, hogy nagy változások előtt állunk. Már csak pár nap és megjelenik a Blue Mobile, még ebben a félévben várható a Tesco Mobile és szinte biztos, hogy év végéig piacra lép az állami tulajdonú, új valódi mobilszolgáltató is a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek és a Magyar Fejlesztési Bank közös gyermekeként.
A változások bizonyára minden eddiginél jobban élénkítik majd a piaci szereplők versenyét, mely csak pozitívan hathat az előfizetőkre. Hiszen minden szolgáltató arra fog törekedni, hogy minél olcsóbban, minél jobb minőségű és a lehető legnagyobb lefedettségű szolgáltatást biztosítsanak ügyfeleiknek, minél nagyobb készülékkínálattal. Amint az induló szolgáltatókról még többet megtudunk, azonnal beszámolunk róluk itt a Phoneblog-on!
-
Davd8


