Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image

Phoneblog | June 20, 2013

Scroll to top

Fel

Tesztek

Samsung GALAXY Note 2 teszt

2013. január 17. csütörtök |

Nemrégiben a Samsung zászlóshajóját a Galaxy Note 2-t teszteltük a Vodafone Smart Store jóvoltából. Mielőtt belekezdenék a rendes tesztbe, szeretném beismerni, hogy a Samsung Galaxy Note-ot igazán félreismertem. Amikor először megjelent a telefon azt gondoltam, hogy egy jó nagy Galaxy S II, erősebb processzorral meg egy ceruzával, aminek nem sok hasznát lehet venni. Ennek ellenére a telefon hihetetlenül elterjedt Európában, de főleg Koreában, hiszen több mint 10 millió darabot adtak el belőle az első fél év után. 

Amilyen egyedi és sikeres volt a Galaxy Note, pontosan olyan sikeres a még tökéletesebb, 5.5 colos Samsung GALAXY Note II. A hatalmas kijelző mellett több újítást kapott a telefon, ilyen például a négy magos (Quad-Core) Exynos processzora, amellyel már találkozhattunk a Galaxy S III-ban is. De a Note II az első telefonok között van, amely már Jelly Bean-nel jelent meg.

Tovább

Samsung GALAXY S III mini teszt

2013. január 17. csütörtök |

Amikor meghallottuk pár hónappal ezelőtt, hogy a Samsung tervezi a Galaxy S III kistestvérének, egy mini jelzővel ellátott modellnek a piacra dobását, nagy érdeklődéssel vártuk milyen lesz az új modell.  Mint ahogy a legtöbben, mi is arra számítottunk, hogy minden szempontból, kívül-belül a  Samsung Galaxy S III-at vehetjük majd újra kézbe a mini esetében is, azzal a különbséggel, hogy kisebb telefont, így ezzel együtt kisebb kijelzőt kapunk. Ez nem teljesen így lett, amit saját magunk is megtapasztalhattunk, hiszen a Vodafone Smart Store jóvoltából letesztelhettük a telefont.

Tovább

Samsung GALAXY Note 10.1 teszt

2012. november 2. péntek | 1

A Samsung GALAXY termékcsaládjának legkülöncebb termékei minden bizonnyal a Note széria eszközei. Ezek a hordozható elektronikai berendezések ugyanis nem sorolhatók sem az okostelefon, sem a táblagép kategóriába, ugyanakkor mindkét eszközcsaládra jellemző funkciókkal rendelkeznek. Ahogy a neve mutatja, egy 21. századi jegyzetfüzetként, határidőnaplóként is használhatjuk anélkül, hogy le kellene mondanunk a hagyományos papíralapú írásnál megszokott gyors jegyzetelésről, mivel a Samsung eszközein használhatjuk kézírásunkat szöveg bevitelére gépelés helyett, rajzolhatunk, megjegyzéseket tehetünk a naptárunkba.

Tovább

iPhone 5 teszt – Leteszteltük az Apple csúcstelefonját!

2012. szeptember 30. vasárnap | 1

Eljött ez a pillanat is. A Phoneblog.hu csapata az elsők között tesztelhette az iPhone 5-öt. Az első gondolatunk az volt, hogy micsoda utat járt be az iPhone, hiszen néhány évvel ezelőtt még csak egy őrült gondolat volt, amely Steve Jobs szeme előtt ragyogott, és mára már egy egész kultúra épült rá.

Egyszerűen elfoglalta a világot. Ez az a telefon, amit ha bármikor, bárhol előveszel, egész biztos hogy ismerni fogják. Mára az iPhone már nem csak egy alkatrészekből összeállított telefon, hanem egy irányadó mérnöki fejlesztés az összes konkurencia számára.

Az új iPhone olyan, amilyen lennie kell: gyorsabb, okosabb, vékonyabb és persze könnyebb. 4G (LTE) adatkapcsolatra képes, jobb a kamerája, nagyobb a kijelzője, és a kinézete pedig egyszerűen csodás. Ami az egészben nagyszerű, hogy ha ránézel mégis azt érzed, hogy ez a megszokott iPhone, amit eddig is láthattunk, de mégsem.

Tovább

Samsung Galaxy S III teszt: természetes, tiszta erő

2012. június 17. vasárnap | 2

Hogyan lehetne letesztelni egy Samsung Galaxy S III-mat? Ez volt az első kérdésem, amikor megérkezett szerkesztőségünkbe a készülék a Vodafone SmartStore jóvoltából. A gyártónak egy új telefon, amely egyértelműen arra hivatott, hogy felvegye a versenyt a 2012-ben megjelenő telefonokkal szemben. A felhasználók szemében pedig a csúcsok csúcsa, és a HTC One X méltó ellenfele. 

Tovább

iOS 6 teszt: az első benyomások, és a legszembetűnőbb változások

2012. június 14. csütörtök |

2012.06.11-én éjjel, az Apple elérhetővé tette a fejlesztők részére az iOS 6 béta verzióját, ami egyáltalán nem végleges rendszer, tehát csakis fejlesztőknek ajánlatos feltepíteni! Szerkesztőségünk egy iPhone 4S-t használt a teszt elvégzésére, hiszen ezen a készüléken az összes új funkció elérhető.

Tovább

Samsung GALAXY S Advance teszt

2012. június 12. kedd | 2

A Samsung kínálatának egyik legújabb középkategóriás készülékét volt szerencsénk letesztelni. A Samsung GALAXY S Advance “személyében” egy igazán elegáns, praktikus, felhasználóbarát és a legtöbb mai igénynek megfelelő készüléket tarthattunk a kezünkben. De lássuk részletesen, milyen is a Samsung új okostelefonja.

Tovább

HTC Sensation XL teszt

2012. április 10. kedd |

2011 egyik óriását teszteltük, ez a HTC Sensation XL. A telefon “nem egy mai darab”, de még mindig megállja a helyét a hatalmas 4.7″-os kijelzőjével és a Beats Audio lenyűgöző hangzásvilágával.

Az egész telefon nagyon hasonló lehet nektek egy másik platform neves képviselőjéhez, ez bizony a HTC Titan, ami lényegében a Sensation XL Windows Phone-os megfelelője. A tesztünk a következő kérdéseket veti fel: vajon elég-e a WVGA (480 x 800) felbontás a mai világban egy 4.7″-os kijelzőhöz? Milyen a teljesítménye a Dual-Core-os társaihoz képest? Mire jó egy ilyen telefon?

Tovább

Skullcandy Snap-On, Skullcandy Slider Case, avagy teszteltük a koponyákat!

2012. április 1. vasárnap |

Ha a Skullcandy márkát említik nekünk, akkor rögtön a fejhallgatók/fülhallgatók juthatnak eszünkbe, de természetesen a cég más termékeket is gyárt. Néhány héttel ezelőtt pedig lehetőségünk volt kipróbálni két tokot a Skullshop.hu jóvoltából.

Tovább

A nagy tablet teszt: iPad | iPad 2 | Az új iPad | ASUS Transformer Prime

2012. március 25. vasárnap | 11

Az új iPad magyarországi megjelenése alkalmából úgy döntöttünk, hogy az Apple táblagép termékcsaládját és a piacon található legjobb androidos tabletet összemérjük egymással mindenféle szempontból. 

A tesztünk során egy első generációs iPad-et, az iPad 2-t, a pár nappal ezelőtt megjelent “új” iPad-et és a Tegra 3-mas processzorral rendelkező ASUS Transformer Prime-ot vettük górcső alá. A több mint két órás teszt alatt megnéztük, hogy hogyan működnek a tabletek normál használat mellett. Az alapvető hardveres összehasonlítások mellett a böngészési teljesítményüket, a processzor teljesítményüket, a videófelvevő és fényképező képességeiket valamint a grafikus teljesítményüket is megvizsgáltuk.

Tovább

Seo Packages
What is seo - seo tips