jelly bean
Samsung GALAXY S III mini teszt
2013. január 17. csütörtök | Csőke JánosAmikor meghallottuk pár hónappal ezelőtt, hogy a Samsung tervezi a Galaxy S III kistestvérének, egy mini jelzővel ellátott modellnek a piacra dobását, nagy érdeklődéssel vártuk milyen lesz az új modell. Mint ahogy a legtöbben, mi is arra számítottunk, hogy minden szempontból, kívül-belül a Samsung Galaxy S III-at vehetjük majd újra kézbe a mini esetében is, azzal a különbséggel, hogy kisebb telefont, így ezzel együtt kisebb kijelzőt kapunk. Ez nem teljesen így lett, amit saját magunk is megtapasztalhattunk, hiszen a Vodafone Smart Store jóvoltából letesztelhettük a telefont.
Sony Xperia E – a megfizethető okostelefon
2012. december 5. szerda | Csőke JánosA Sony Mobile Communications (“Sony Mobile”) a mai napon bejelentette Xperia termékcsaládjának legújabb tagját, az Xperia E okostelefont. A kedvező áron elérhető Xperia E a vállalat következő androidos készüléke, mely 2013 első negyedévétől lesz elérhető hazánkban, a hagyományos mellett, két SIM-kártyát kezelő változatban is.
Képek az LG Nexus 4-ről, ez lenne az első LG Nexus?
2012. október 11. csütörtök | Komzsik János
Ahogy azt már régóta tudjuk ez az év különleges lesz a Google androidos telefonjait illetően, ugyanis nem csak egy gyártó fog Nexus telefont gyártani, hanem majdnem az összes. Eddig nem sok részletet ismerünk, de most pár napja pár kép kering a neten, amelyen az LG Nexus telefonjának prototípusát láthatjuk.
Samsung bejelentés ma! Jön a Samsung Galaxy S III Mini!
2012. október 11. csütörtök | Komzsik JánosA mai napon a Samsung Németországban fogja bemutatni a Samsung Galaxy S III Mini (GT-I8190) telefont, amely azok számára lesz kedvező, akik szeretik a Galaxy S III formavilágát, viszont túl nagynak találják a készüléket.
A képek alapján egészen addig míg nem tesszük egy Galaxy S III mellé a telefont azt hihetnénk, hogy a régi telefont látjuk, de egyáltalán nem erről van szó. Tovább
Jön a HTC One X 5, 5″-os FullHD kijelzővel?
2012. szeptember 18. kedd | Komzsik JánosA HTC egy eddig titokban tartott készülékére derült fény egy sajtókép alapján, amit fent, illetve lent is láthattok. Már eddig is volt említés azzal kapcsolatban, hogy a taiwani cég nagyobb kijelzős telefont is fog gyártani, de ennek … Tovább
Videó az LG új, titokzatos telefonjáról az LG Optimus G-ről!
2012. szeptember 10. hétfő | Komzsik JánosAz LG nem sok mindent mutatott be az idei IFA-n, legalábbis nem annyit, amire számítottunk. Sokan várták az LG Optimus G-t, de helyette csak csak egy Optimus L9-et kaptunk.
A lenti képből és videóból rájöhetünk, … Tovább
Megjelent a Samsung Galaxy Note II, de mi változott az előző modellhez képest?
2012. augusztus 30. csütörtök | Komzsik JánosA Samsung Galaxy Note tavaly debütált szintén az IFA előtti estén, és soha nem várt sikert ért el, amelyet a Samsung is beismert. Tegnap bejelentették az új modellt, és jogosan merülhet fel mindenkiben a kérdés, hogy most … Tovább
A Sony három új telefont mutatott be az IFA 2012 előtt! Itt az Xperia T, Xperia J és Xperia V!
2012. augusztus 30. csütörtök | Komzsik János
A Sony Mobile bemutatta legújabb Xperia™ okostelefonjait a Sony Corporation első Xperia Tablet-jével együtt az IFA Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Szakvásár keretein belül.
Az Xperia T, mely a legújabb James Bond moziban – Skyfall – is szerepel … Tovább
A Samsung bemutatta a legújabb termékét a Samsung Galaxy Camera-t, amely egy “okosfényképező”
2012. augusztus 30. csütörtök | Komzsik János
A tegnap esti Samsung bemutatón, amelyet élőben közvetítettünk, rengeteg újdonságot mutatott be a koreai cég, de egy nagyon meglepett minket, hiszen egy új termékkategória meghódításába kezdett bele, és így jött létre a Galaxy Camera. Lényegében … Tovább
A Samsung Galaxy Note II bejelentve: 5.5″ HD Super AMOLED kijelző, Android Jelly Bean és még több S Pen újdonság
2012. augusztus 29. szerda | Komzsik JánosNem volt igazi meglepetés, de a Samsung hivatalosan is bemutatta a Samsung Galaxy Note II-t, amely egy 5.5″-os, androidos szörnyeteg.
A kijelzője Super AMOLED HD, 1280 x 720-as felbontású. Az egész készülék 9.4mm vékony, ettől függetlenül … Tovább

Legutóbbi hozzászólások